Most jóval rosszabb a covidos betegek állapota, mint korábban

Most jóval rosszabb a covidos betegek állapota, mint korábban
2021. november 10. 20:27  |   Koronavírus
A covidos betegek általános állapota jóval rosszabb, mint a korábbi hullámok idején, és az intenzív ellátást igénylők aránya is jóval nagyobb. Csongrád megye a legérintettebb - írta a szegedi klinika ápolási igazgatója a szegedi egészségügyi szakdolgozóknak.

Kiszivárgott egy levél, amit Balogh Dénes, a szegedi klinika ápolási igazgatója írt a szegedi egészségügyi szakdolgozóknak - írta a 24.hu.

Az ápolási igazgató a jelenlegi vírushelyzet kapcsán azt írta, hogy Csongrád-Csanád megye a leginkább érintett, noha Szegeden és Hódmezővásárhelyen még nem robbant be a járvány.

A szegedi Klinikai Központban már 246 beteget covidos beteget látnak el.

A levélben az is szerepel, hogy a 246-os szám magasabb a második járványhullám csúcsánál és közelíti a harmadik hullám 300 körüli csúcsát a szegedi klinikán.

Fontos különbség viszont, hogy a bennfekvő betegek általános állapota jóval rosszabb, mint a korábbi hullámok idején, és az intenzív ellátást igénylők aránya is jóval nagyobb. A jelenlegi hullám csúcsa december közepére vagy második felére várható

– tájékoztatta az egészségügyi dolgozókat a levél.

Az ápolási igazgató levelében az is olvasható, hogy néhány napon belül további 140–150 szakdolgozót kell bevonni a koronavírusos betegek ellátásába. A túlmunkákat az egyetem ígérete szerint kifizetik.

Irinyi Tamás, az egészségügyi szakdolgozók megyei kamara elnöke a Szeged Televízióban arról beszélt: bár nagyon kevés a szakdolgozó, a járványhelyzettel a jelenlegi betegszámok mellett még képesek megbirkózni.

Fontos!

Egyre több a koronavírusos gyerek.

Egyéves gyerek van a koronavírus áldozatai között.

Kötelező oltást vezet be a legnagyobb magyar gyógyszergyár.

Fotó: pexels.com